Tárhely- és domain-szolgáltatás
Az interneten való megjelenéshez szüksége lesz egy tárhelyre, amelyen a weblapját tárolhatja. Ennek gyorsnak, folyamatosan elérhetőnek, és biztonságosan védettnek kell lennie. Szüksége lesz egy domain-névre is, amelyen az érdeklődők megtalálják a weblapját. Mindez akár 24 óra alatt a rendelkezésére állhat.
Magyarázat az alapfogalmakhoz:
Domain-név
Az interneten található valamennyi weblapnak van egy ún. IP-címe, amely ugyanazt a célt szolgálja, mint egy bolt GPS-koordinátái: hogy pontosan megtalálják. Azonban ahogyan a köznapi életben sem GPS-koordinátákat használunk, hanem címeket (városnév, utcanév, házszám), úgy az interneten is egy ”emberi nyelven is” érthető és megjegyezhető címzéssel hivatkozunk a weblapra: ez a domain-név.
Tárhely
A weblap tartalma ugyanúgy fájlokból áll, mint minden számítógépes információ. Ezeknek is kell egy mappa, hasonlóan az asztali gépünkhöz. Az interneten is elérhető, tőlünk fizikailag távol lévő mappánk a tárhelyünk, amely a valóságban speciális körülmények között, egy klimatizált, túlfeszültségtől védett teremben, egy nagyteljesítményű számítógépen, az ún. szerveren található.
Mindezt azonban Önnek nem szükséges tudnia. Amennyiben ránk bízza internetes megjelenését, biztosítjuk az Ön számára a domain-nevet és a tárhelyet, amely minden igényét ki fogja elégíteni, és biztonságosan, a nap 24 órájában, az év 365 napján elérhetővé teszi a weblapját.
Tovább domain és tárhely csomagjaink ismertetéséhez »
A Pagony Multimédia Stúdió jelenleg kilencvennégy ügyfelének kétszáztizenhét domain-nevét kezeli.










