Nevezze el a weblapját! A jól hangzó, könnyen megjegyezhető, ékezetek nélkül is értelmes domain-név már fél siker. Választhat .hu, .com, .eu vagy más végződést is.

Magyarázat az alapfogalmakhoz:

Domain-név

Az interneten található valamennyi weblapnak van egy ún. IP-címe, amely ugyanazt a célt szolgálja, mint egy bolt GPS-koordinátái: hogy pontosan megtalálják. Azonban ahogyan a köznapi életben sem GPS-koordinátákat használunk, hanem címeket (városnév, utcanév, házszám), úgy az interneten is egy “emberi nyelven is” érthető és megjegyezhető címzéssel hivatkozunk a weblapra: ez a domain-név.

Tárhely

A weblap tartalma ugyanúgy fájlokból áll, mint minden számítógépes információ. Ezeknek is kell egy mappa, hasonlóan az asztali gépünkhöz. Az interneten is elérhető, tőlünk fizikailag távol lévő mappánk a tárhelyünk, amely a valóságban speciális körülmények között, egy klimatizált, túlfeszültségtől védett teremben, egy nagyteljesítményű számítógépen, az ún. szerveren található.

Mindezt azonban Önnek nem szükséges tudnia. Amennyiben ránk bízza internetes megjelenését, biztosítjuk az Ön számára a domain-nevet és a tárhelyet, amely minden igényét ki fogja elégíteni, és biztonságosan, a nap 24 órájában, az év 365 napján elérhetővé teszi a weblapját.

A legfontosabb tudnivalók a domain-nevekkel kapcsolatban:

A weblapjának címe, a domain-név nem lesz az Ön tulajdona, csak bérelheti az Internet Szolgáltatók Tanácsától. A domain-nevekkel kapcsolatos szabályozásról itt olvashat bővebben »

Domain-nevét lefoglalhatja .hu, .com, .net, .info, .org, .eu és egyéb végződésekkel is, a .hu esetében kezdetben két évre, a nemzetközi domaineknél egy évre kell előre fizetnie.

Magyar, .hu végződésű domain-névhez szükséges az igénylő neve, címe, e-mail címe, telefonszáma, adószáma vagy személyi igazolvány száma. Ha az igénylő jogi személy, bejegyzési határozatra és aláírási címpéldányra is szükség van. Az új igények egy-két munkanapon belül technikailag használható állapotba kerülnek.

Nemzetközi, .com, .net vagy más domain-névhez szükséges az igénylő neve, címe, e-mail címe, telefonszáma, és a domain általában már egy-két óra múlva, de legkésőbb 24 óra múlva használatba vehető.

Külföldi országokban bejegyzett végződés (.de, .sk, stb) igénylésekor sok esetben igazolni kell, hogy az igénylő vagy a vállalkozás az adott országban rezidens.

Javasoljuk, hogy technikai és jogi okok miatt a domain-neveket inkább magánszemély regisztráltassa, egyrészt egyszerűbb az ügyintézés, másrészt ha a cég átalakul, könnyebb a domain-nevek sorsáról intézkedni. A domain-fenntartás költségeit ettől még elszámolhatja a cég is, amely a valósgában használja a domaint. Erről érdemes aláírni egy megállapodást.

Tovább a második lépéshez »